Mondjuk ki azt is, ami jó

Néhány héttel ezelőtt egyik kollégám kitalálta, hogy csapatépítés címen írjunk egymásról pozitív gondolatokat. Lesz rá két napunk, az alatt biztosan mindenki meg tud fogalmazni a többiekről egy-egy kedves gondolatot, majd tegyük ezeket névre szóló borítékokba és a két nap elteltével mindenki megkapja a sajátját.

cica

Az első gondolatom ez volt: minek kell ilyen erőltetett marhaságokkal foglalkozni, pláne ennyire giccses kivitelezésben? A pozitív gondolatokat szóban is ki lehet fejezni, különben is van elég dolgom, sem időm, sem kedvem nincs ilyenekkel szórakozni.

Nem voltam egyedül a véleményemmel. Egyik kolléganőm felállt és kifejtette, ha nem csupán sablonos kifejezéseket (pl. “kedves vagy”) akar írni, hanem átgondolt, személyre szóló üzeneteket, akkor neki munka mellett erre két nap nem elég. Különben is, az egész számára erőltetettnek tűnik.

Többen is hevesen bólogattak (én is), mire a következő változtatásokat hoztuk: két nap helyett két hét lesz rá, illetve nem kötelező részt venni benne, ellenben mindenki megkapja a neki szóló üzeneteket, ha kíváncsi rájuk.

Megkönnyebbülten fellélegeztem, majd el is felejtettem az egészet. Mint utólag kiderült, a stáb közel fele ugyanígy volt vele annak ellenére, hogy a következő két hétben a központi irodában jól látható helyen sorakoztak egymás mellett a névre szóló, színes borítékok.

A két hét lejárta után aztán mindenki megkapta a saját borítékját. Ahogy kézbe vettem az enyémet, azonnal el is süllyesztettem a táskámban, mondván, most dolgoznom kell, nincs időm ilyenekkel foglalkozni.

Otthon aztán elővettem és végigolvastam, miket írtak nekem a kollégáim. Mármint azok, akik nem söpörték félre az egészet “hülyeség” címen.

Nem szoktam meghatódni, de akkor sikerült. Mert azzal együtt, hogy egy nyitott és elfogadó közösségről van szó, nem gondoltam, hogy bárkinek lenne rólam olyan pozitív gondolata, ami nem a munkámmal kapcsolatos.

Pedig volt.

Mi a tanulság?

Nyilván nem az, hogy minden körülmények között kötelezően mosolyogjunk, posztoljunk rózsaszín naplementébe bámuló kiscicákat a Facebookra, vagy hogy beépítsünk holmi émelyítően egyszerű, összefüggéstelen sallangokat a szókincsünkbe és kéretlenül szórjuk is azokat a körülöttünk lévőkre.

Hanem csak az, hogy mondjuk ki a pozitív dolgokat is. Mert oké, hogy nem kell körítés ahhoz, hogy pozitív gondolatokat fogalmazzunk meg mások személyiségével, erőfeszítéseivel, tulajdonságaival kapcsolatban, de valóban ki is fejezzük ezeket az észrevételeket? Legtöbbször nem. Mert hajlamosabbak vagyunk sokkal inkább a problémákra fókuszálni mind önmagunkkal, mind másokkal kapcsolatban, míg a jó dolgok közlését sokkal kevésbé tartjuk fontosnak.

Holott az utóbbi rendkívül megerősítő tud lenni. És nem csak az aspiknak.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s