Ennek úgysincs értelme

November 20-án részt vettem a Rehab Critical Mass és hét másik szervezet Teljes értékű metrót figyelemfelhívó akcióján, amelyen mozgáskorlátozottak, babakocsis szülők, idősek, kutyások és velük szolidaritást vállalók demonstráltak a hármas metró akadálymentes felújításáért.

Az épp arra járó emberek közül sokan persze nem tudták, milyen rendezvény zajlik ott. Egy metróhoz igyekvő idős nő néhány másodpercig csodálkozva bámulta a résztvevőket, majd megkérdezte tőlem, hogy mi ez az egész.

marktwain-4

Összefoglaltam neki egy mondatban a lényeget, mire ő nem egyszerűen csuklóból, hanem teljes karral legyintett egy hatalmasat, majd a fejét ingatva kifejtette, hogy fölösleges ilyeneket csinálni, úgysem lesz a metró akadálymentes.

Mondtam neki, hogy szerintem fontos kifejezni, mennyien nem értenek egyet az akadálymentesítés mellőzésével. Erre ő közelebb jött és magyarázni kezdett:

Figyeljen ide! Engem hároméves koromban elütött egy autó. Érti? Hároméves voltam. Azóta sánta vagyok. Mégsem demonstrálok, hogy legyen akadálymentes közlekedés, viselem a terhemet.

De más hadd demonstrálhasson, válaszoltam. Egy kerekesszékes például nem tud lejönni a mozgólépcsőn, mint ön.

A válasz egy újabb teljes karral legyintés meg valami motyogás volt, hogy demonstráljanak, végülis az ő bajuk… Azt még gyorsan elmondta, mennyire örül, hogy a háza előtt az utcán betömtek egy nagy gödröt, végre nem kell kerülgetni.
Az is valami, mondtam, erre ő elköszönt és felszállt az induló metróra.

Ez a történet vicces a maga módján, ugyanakkor egy sokszor tapasztalható reakciót idéz: „Mi értelme ennek az egésznek? Úgysem fog változni semmi.

Bizonyára autizmustémában is sokan megkaptuk már ugyanezt. Amikor a gödi esetről posztoltam a Facebookon, rögtön megjelent egy kommentelő, aki bár elmondása szerint egyetértett az eset súlyosságával, elkezdte magyarázni, hogy semmi értelme nincs az amúgy is csak kattintásgeneráló megosztásoknak és a cikkek alatti háborgásnak, mert nem ezek fogják megoldani a fogyatékosokat érintő problémákat, és ha már itt tartunk, a blogom és az összes többi ismeretterjesztő és érdekvédelmi blog is csak egy nyavajgáshalmaz, amely úgysem tud hathatós segítséget nyújtani semmiben.

Ezzel a jelenséggel szinte mindenhol találkozhatunk. Bármilyen jó kezdeményezés indul el, bármilyen érdekvédelmi munka zajlik, bármilyen társadalmi probléma megoldására irányuló törekvés indul, mindig lesznek olyanok, akik meg akarják magyarázni, ennek nincs értelme, és ezzel sok olyan ember kedvét elveszik a dologtól, akik valóban tennének valamit.

Persze nem kell feltétlenül – társadalmi mércével mérve – nagy dolgokra gondolni. Elég egy olyan felhívás, mint pl. adománygyűjtés egy menhelynek, segítség egy beteg gyereknek stb. Mindig megjelennek azok, akik szerint fölösleges ilyen ügyekre pénzt/időt/energiát áldozni.

Kik érzik úgy, hogy mindenképpen az érintettek tudtára kell adniuk, hogy fölösleges, amit csinálnak?

1. Azok, akik úgy érzik, valamilyen nekik járó privilégiumtól fosztaná meg őket az adott törekvés sikeressége. Ezért nézi rossz szemmel sok férfi a nőjogi mozgalmakat, sok heteroszexuális az LMBTQ érdekvédelmet, sok nem mozgássérült a mozgássérültek akcióit, sok NT az autista érdekvédelmet stb. Általában ők azok, akik a sztereotípiákhoz ragaszkodnak – ők hangoztatják, hogy a nő helye a konyhában van, a melegek a négy fal között éljék az életüket, a mozgássérültek ne kerüljenek mások szeme elé, az autisták értéktelen retardok.

Ha valakit komolyabban vesznek csak azért, mert férfi, fehér, hetero, NT, nem ül kerekesszékben (vagy az összes együtt), akkor nem szívesen mond le az ebből származó előjogairól akkor sem, ha tudja, hogy mások igazságtalanul szorulnak háttérbe. Sokuk önbizalma legalább részben a másokkal szembeni felsőbbrendűség-tudatból, mások elnyomásából táplálkozik.

2. Azok, akik maguk is érintettek az ügyben, de:
– csak annyira, hogy az akadályokat többnyire sikeresen leküzdik, ezért nem tudják vagy nem akarják átlátni, hogy a súlyosabban akadályozottaknak sokkal több és nehezebb kihívással kell megküzdeniük. Ilyen pl. a bicegő, de azért közlekedni önállóan tudó személy, aki mártírkodva hangoztatja, hogy ha ő nem panaszkodik az akadálymentesítés hiánya miatt, akkor ne tegye egy kerekesszékes sem. Ilyen az az aspigyereket nevelő szülő vagy aspergeres személy is, aki azzal érvel, hogy az alacsonyan funkcionáló autisták támogatása helyett inkább a magasan funkcionáló autistákat kellene támogatni, hisz nekik sokkal több esélyük van dolgozó emberekké válni, míg az előbbiek úgyis csak eltartottak lesznek;
– az őket ért kudarcok hatására feladták a reményt arra vonatkozóan, hogy valaha is jobb életük lesz. Ők vagy valóban reménytelennek látják a helyzetet és ezért másokat is le akarnak beszélni arról, hogy bármilyen erőfeszítsét tegyenek, vagy azt akarják, hogy ha nekik nem sikerült, ne sikerüljön másnak sem.

3. Azok, akik nem az adott ügyben érintettek, hanem valami másban, és zavarja őket, hogy épp nem az ő ügyükben történik előrelépés. Ilyen pl. az a mozgássérült gyereket nevelő szülő, aki a Pride kapcsán kifejti, hogy nem a melegek vannak elnyomva, hanem ő és a gyereke, ezért nem az LMBTQ emberekre kellene irányítani a figyelmet, hanem rájuk.

4. Azok, akiket furdal a lelkiismeret. Ők alapvetően egyetértenek az adott kezdeményezéssel, ám olyan helyen dolgoznak vagy olyan közösséghez tartoznak, ahol másfajta értékeket képviselnek. Az adott szervezet vagy közösség sokszor társadalmi nyomás hatására azt a látszatot kelti, hogy ugyanaz a célja, de lényegében semmi olyat nem tesz, ami az adott csoport érdekeit hatékonyan szolgálná.

Ők nem annyira a másik embert, sokkal inkább saját magukat próbálják meggyőzni az adott törekvés hiábavalóságáról, de legalábbis ragaszkodnak ahhoz a hamis illúzióhoz, miszerint az a helyes, amit ők mondanak. A csoporthoz való tartozás érzése vagy a csoporttól való elszakadástól való félelem prioritást élvez a valós érzelmek kinyilvánításával szemben.

5. Azok, akik pusztán szeretnek az árral szemben menni és másokat jól kioktatni. Nekik szinte mindegy a téma, fő a kötekedés.

Mit tegyünk, ha ezzel a jelenséggel találkozunk?

Tartsuk észben, hogy bármit csinálunk, mindig lesznek, akiknek nem fog tetszeni. Ez természetes dolog, mindenkinek nem kell és nem is lehet megfelelni.
Könnyen észrevehetjük, hogy a jelenség mögött nincs valódi érvelés. A kritizáló személy fő eszköze a terelés, pl. elkezdi magyarázni, hogy mennyivel jobb helyen lenne az a pénzösszeg egy kórházban, mint egy sérült állatokat mentő alapítványnál; hogy egy ilyen lépés úgysem oldja meg általánosságban a problémát; hogy úgysem fogod megváltani a világot stb. Nemritkán a szónoklathoz személyeskedés is társul, főképp abban az esetben, ha az érvelésnek álcázott bagatellizálás nem éri el a célját.

Egy esélyt persze adhatunk az illetőnek és megpróbálhatjuk elmagyarázni neki, miért tartjuk fontosnak az adott kezdeményezést vagy tevékenységet. Ha viszont egy jó ügyért próbálunk tenni, semmi esetre se hagyjuk magunkat elbizonytalanítani.

Mit tegyünk, ha magunkon vesszük észre ezt a magatartást?

Tegyük fel magunknak a következő kérdést: származik-e személyes hátrányunk az ügyből? Ha a válasz nem, akkor teljesen szükségtelen leszólnunk mások erőfeszítéseit.

Ha az a problémánk, hogy nem egy hozzánk közel álló ügyben történik előrelépés, semmi nem tart vissza minket attól, hogy megpróbáljunk azért tenni, ami minket érint/érdekel.

Ha bosszant az, hogy valaki olyan ügyben ért el legalább részleges sikert, amiben mi nem, nézzük meg, hogyan csinálja és próbáljunk tanulni tőle. Ha nem, akkor legalább ne próbáljuk letörni a lelkesedését.

Ha mi is érintettek vagyunk, de inkább a csendes alkalmazkodást választjuk és másoktól is ezt várnánk el, gyakoroljunk empátiát: lehet, hogy másoknak jóval több nehézséggel kell szembenézniük, mint nekünk, de ha nem, akkor is azon dolgoznak, hogy egy egész embercsoportnak jobb legyen.

Ha furdal a lelkiismeret, mert lényegében egyetértünk az adott törekvéssel, de nem akarjuk vagy nem merjük kinyilvánítani, akkor valójában saját magunkkal van munkánk. Ezt azonban nem könnyítjük meg azzal, hogy továbbra is megpróbáljuk becsapni magunkat, épp ellenkezőleg.

Ha nem tetszik, hogy kisebbségi csoportok is szeretnék, hogy ne másodrendű állampolgárokként, hanem egyenrangú emberekként bánnának velük, gondoljunk bele: a velük szembeni előjogainkért mi nem tettünk semmit, ahogy ők sem tettek semmit az ellen, hogy részesüljenek bennük.

A magukat többnek gondolók felsőbbrendűség-tudatának persze nem esik jól azzal szembesülni, hogy a “normalitás” pusztán nézőpont kérdése, viszont bőven kárpótolni fog a szolidaritás megtapasztalása és az a tudat, hogy ha később bármilyen okból megszűnnénk “felsőbbrendűnek” lenni, akkor is lesz hová fordulni.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Ennek úgysincs értelme bejegyzéshez

  1. bagoly37 szerint:

    A kerítés mellett hörgő kutyával se áll le az ember vitatkozni. Az ilyen rosszindulatú majmok arra se méltók, hogy leköpjük őket. Ugyanis az ilyenek nem felsőbbrendűek, hanem a legkisebb senkik.

  2. Bálint Éva szerint:

    Vegyünk egy példát. Egyszer találtam egy tömegközlekedési járműnél, egy 13.500 Ft készpénzt nem volt tartozék hozzá és senkinél nem láttam ki hagyta el. Így jött nekem Mikulásra mert megalázó órabéres fizetésem mellett, nem tudtam volna meg venni azokat a dolgokat amire a legjobban vágytam.

    És nagyon megbántam amikor a ritka nagy örömteli szerencsémről beszámoltam, a Rokkantak és egyéb védtelenek csoportban nem is gondoltam előre, hogy letámad a többségük emiatt engem viszont amikor a megalázó órabérről számoltam be többségüknek tetszett és ment a mosolygás is.

    Esett után ilyen ritka esetről legközelebb a magasabb jövedelmű embereknek osztom meg.
    Küzdeni fogok a megalázó órabéres fizetés ellen, a sorstársaim érdekében is nem úgy mint egyes megkeseredett Rokkantak akik a 10.000 Ft-os Erzsébet utalványuknak sem képesek örülni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s