Gyűlöletbeszéd

A gyűlöletbeszéd olyan írásbeli vagy szóbeli megnyilvánulás, amely valamilyen társadalmi csoport megalázására, megfélemlítésére irányul, illetve annak tagjai elleni előítéletes fellépés vagy épp erőszak kiváltására buzdít.

hatespeech3

A gyűlöletbeszéd a mindennapi életünk részét képezi, megnyilvánulhat aktívan vagy passzívan is. Sokan például szívesen olvasnak vagy hallgatnak olyan szövegeket, amelyek “bátran” odamondanak egy nekik nem szimpatikus csoportnak. Ha ők maguk nem is mondanák ki vagy írnák le ugyanezeket, vagy ha nem is értenek egyet teljes mértékben a szerzővel vagy túlzásnak tartják a véleményét, azt azért maguknak bevallják, hogy kellemes érzés mindezt hallgatni vagy olvasni. Jókat mosolyognak, helyeslően bólogatnak a szöveg láttán/hallatán, magukban elismerésüket fejezik ki a szerzőnek a “bátorságáért” és a “nyílt szókimondásért”.

Aktív részesei vagyunk a gyűlöletbeszéd megnyilvánulásának, ha mi magunk is olyasmit mondunk vagy teszünk, amellyel odaszúrunk a nekünk nem tetsző társadalmi csoportnak (vagy annak akár csak egy tagjának, a csoportra vonatkozó jellemzőket véve alapul). Ez lehet burkolt célzás, nyílt lejáratás, erőszakra buzdítás, vagy épp az erőszak kinyilvánítása. Ezek kifejezésmódja, gyakorisága és hatása személy- és szituációfüggő.

A gyűlöletbeszéd egy következő fokozata már nem csak az egyén, hanem a csoportok szintjén nyilvánul meg. Itt a beszélő felhatalmazva érzi magát arra, hogy egy egész közösség nevében beszéljen egy másik közösséggel szemben. Hangsúlyosabban megjelenik a “mi”-“ők” szembeállítás, mint az egyén szintjén. A “mi” csoport tagjai magukat a “normálisan gondolkodó többség”-hez sorolják, szemben az”ők” csoportokkal, akik ellenségek, veszélyesek, akiket meg kell semmisíteni, és ehhez minden nyelvi és egyéb eszközt (amit a jogi keretek lehetővé tesznek) be kell vetni. A “mi” csoportba tartozók olyan elveket konstruálnak saját közösségük számára, amelyeket az egyedüli érvényeseknek tekintenek, következtetésképpen az ezeknek való megfelelés kizárólagossága jogot formál más közösségek (szerintük eredendően ártalmas és rossz) értékrendjének negligálására, esetekben az azokkal szembeni fellépésre is. Elvégre ha csak a saját csoport elvei érvényesek, miért kellene figyelembe venni bármi mást? Azokkal a “másokkal” bármit meg lehet tenni. Jellemző rájuk a végletekben gondolkodás (“Ha nem értesz egyet velem, akkor azokhoz tartozol”) és az egyszerűsítés. E folyamat alatt a “mi” csoportba tartozók közül sokan szándékosan vagy akaratlanul figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy saját konstruált elveik egyre inkább behatárolják a gondolkodásukat, elzárják őket a nyílt, emberi világtól.

Kik lehetnek a gyűlöletbeszéd célpontjai?

Ne legyünk naivak: bárki. Nem feltétlenül kell egy nemi, faji, nemzeti, vallási, neurodivergens vagy szexualitás szerinti marginalizált csoportba tartozni ahhoz, hogy a gyűlöletbeszéd lelkes gyakorlói egyszer csak minket is megtaláljanak, akár különösebb indok nélkül is. Számos élethelyzet generálhat olyan szituációt, amelyben a “nem tetszik, ahogy élsz/gondolkodsz/cselekszel, te is azokhoz tartozol” vélemény már elég önigazolást ad másoknak ahhoz, hogy szimbolikusan vagy ténylegesen pofán verjenek. Az sem ritka, hogy a hatalom vagy egy annak szolgálatában álló hangos csoport hol az egyik, hol a másik oldalon tüntet fel egy másik csoportot annak érdekében, hogy saját magát erősítse, az aktuális ellenfelet pedig gyengítse.

Most például épp a hajléktalanokat vették elő. Akik ugyebár büdösek, részegek, agresszívak, fetrengenek a saját mocskukban, a rendes polgárok pedig nem győzik őket befogott orral, hányingerrel küszködve kerülgetni az aluljárókban. A TV2 riportjában persze semmi sincs, ami a dolgok hátterére rávilágítana, ami gondolkodásra késztetne. Csak a “szánalmas”, “undorító” hajléktalanok a téma. A sajtómegjelenések alatti kommentek írói pedig ezúttal is kiváló példát szolgáltatnak a magukat gondolkodással amúgy sem fárasztó, ám annál vehemensebb csoportok tagjaira, akik mások rugdosásában, megalázásában lelik örömüket. Ne feledjük azonban, hogy ők (a sajtó képviselői és a kommentelők is) ugyanazok az emberek, akik pár hónapja, amikor még a migránsok voltak a főellenség, azt hajtogatták, hogy a migránsokat segítőket nem érdekli a magyar hajléktalanok (bocsánat, a Magyar Hajléktalanok) sorsa, ellenben szimpatizálnak ezekkel a mások kultúráját bemocskoló, aljas terrorista migránsokkal. A köpködők hirtelen hiperérzékenyek lettek az “aluljáróban fetrengő, bűzlő” hajléktalanok iránt, most viszont, amikor a migránsok már nem annyira érdekesek, újra előkerültek ők mint ellenségkép.

Mit tehetnek azok, akik számára a gyűlöletbeszéd maga után vonja a kirekesztettség érzetét, a félelemmel élést, az értelmetlen megosztottságot, a kultúrák megcsúfolását? És főképp mit lehet tenni, ha valaki gyűlölet keltésével, emberek egymás ellen való uszításával szerez támogatottságot, hatalmat, legyen az akár egy kisebb közösség vagy egy egész ország politikai szférája?

Egy kirekesztő, szélsőséges nézeteket valló politikus hatalomra kerülésekor nem csak attól kell tartani, hogy ő maga mit fog tenni. Eleve érdemes (jobb esetben mielőtt még támogatni kezdenénk) a háttérre vetni egy pillantást és felmérni, milyen hatáskörrel rendelkezne, miben dönthetne önállóan, mit kellene komoly szűrőn keresztülvinnie (nagy eséllyel sikertelenül), és mi az, amit pusztán a háttértudással nemigen rendelkező támogatói számának növelése érdekében mond vagy tesz. Tehát nem csak ez számít -legalább ugyanekkora fajsúlyú probléma az, hogy hatalomra kerülése azt bizonyítja: a gyűlöletkeltés, az uszítás egy működőképes és alkalmazható stratégia mind a nagy tömegek mozgósítására, mind pedig az egyének és kisebb csoportok egymás ellen való fordítására. Az egyszerű emberek pedig úgy érzik, felhatalmazást kaptak arra, hogy saját környezetükben így is viselkedjenek. Hisz ha neki, egy befolyásos politikusnak jogában áll homofób, szexista, rasszista, idegenellenes megjegyzéseket tenni nyilvánosan, akkor a követőinek miért ne lehetne szűkebb körben ugyanezt tenni? Miért kellene ezután elfojtani az indulataikat, amikor – immár egy hatalommal rendelkező tekintélyszemélyre hivatkozva – ki is lehet azokat élni?

Milyen módszer marad tehát a védekezésre? Sokan úgy gondolják, legjobb csendben meghúzódni, észrevétlennek maradni és – látszólag – minél jobban beolvadni a nagy többségbe, így a legnagyobb az esély arra, hogy elkerüljék a célponttá válást. Mások bíznak abban, hogy a gyűlölködők idővel elvonulnak, találnak mást, így amíg nem őket püfölik, addig lehet nyugodtabban élni. Megint mások abban reménykednek, hogy valaki más majd megoldja a problémát, legyen az akár egy jogszabály, egy rendelkezés vagy egy alulról szerveződő érdekvédelmi csoport. És vannak, akik úgy tekintenek a gyűlöletkeltőkre, mint holmi feltűnési viszketegségben szenvedő bohócokra, akiket nem kell túlságosan komolyan venni.

Bár átmeneti kényelemre a fenti módszerekkel is szert lehet tenni, ne gondoljuk azt, hogy ezek bármelyike eredményt hozna. Mint azt több aktuálpolitikai kérdés is tanúsítja, nem magától a gyűlöletbeszédtől kell tartani, és nem is attól a személytől, akitől származik, hanem attól, ha a gyűlöletbeszéd nagy hatáskörben tud érvényt szerezni és tömegeket képes az uralma alá vonni. Ez ellen az a védekezési mód marad, ha mi magunk más struktúrát építünk fel. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy újságíróként, írott sajtó vagy online portál tulajdonosaként lehetőségünk van sok olvasóhoz eljutni, akkor ilyen módon hatékonyabban tudjuk ezt megtenni, hisz az írott és online médiumok egyfajta intézményesítő szerepet vállalnak a társadalmi szemlélet formálásában. De ennek hiányában is sokat tehetünk a saját környezetünkben, ha határozottan kiállunk elveink és értékrendünk mellett és nem hagyjuk, hogy a gyűlölködők sárba tiporjanak. Mi lehetünk azok, akik ha közvetlenül vagy közvetetten érintettek vagyunk, kiállunk saját vagy családtagunk, vagy akár a tágabb közösség érdekeiért. Mi lehetünk azok, akiknek a társaságában, családjában, baráti és munkahelyi környezetében nem kell félni a diszkrimináló megjegyzésektől, a kirekesztéstől, a másság miatti elutasítástól. Mi lehetünk azok, akiknek a támogatására számíthatnak azok, akiket másságuk miatt támadás vagy hátrányos megkülönböztetés ér. És ha mi így viselkedünk, egyre több hozzánk hasonló ember lesz a környezetünkben is.

Advertisements
Kategória: Uncategorized
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s