Emberiesség

Néhány napja szembejött velem egy cikk, amely a humán tudományoknak fontosságát taglalta. Ezen tudományokat sokan fölösleges maszlagnak tartják, amelyekkel nem lehet egy piacképes karrier alapjait lefektetni. Számos érvet lehet ez ellen felhozni, de alapvetően kétféle irányt vett a humán tudományok védelme. Az egyik, a hagyományosabb arra mutat rá, hogy a műveltséggel rendelkező emberek alapvetően változatosabb és boldogabb életet élnek, mint azok, akik nem érdeklődnek a humán tudományok iránt; a másik azt emeli ki, hogy a humán tárgyak tanulmányozása során olyan készségeket sajátítunk el, amelyek a későbbi karrierünk során nagy hasznunkra válnak. Ilyen pl. a kritikus gondolkodás, az empátia, a különböző kultúrák ismerete stb.

Az elsővel lehet egyetérteni és nem egyetérteni, de mindkettővel van egy másik probléma is. Sokan nem érnek rá azon gondolkodni, hogy mivel tehetik szebbé az életüket vagy milyen készségeket kellene elsajátítaniuk a munkahelyi előrelépés érdekében, miközben azon fáradoznak, hogy kihúzzák a hónap végéig. Azonban ahogy arra a cikk rámutat, ez nem az egyes emberek, hanem a társadalom problémája – a társadalom jobbá tételében pedig sokat segíthetnek a humán tudományok, méghozzá egy harmadik módon.

Néhány évvel ezelőtt tanúja voltam a következő esetnek: egy egyetemistákból álló 5-6 fős csoport egyik tagja zsidóvicceket kezdett mesélni egy cukrászdában. A helyiség nem volt sem túl zsúfolt, sem túl hangos, ezért minden asztalnál kiválóan lehetett hallani, hogy a környező asztaloknál épp miről beszélnek. Az említett társaság tagjai nevettek a vicceken, a közelben lévő asztaloknál viszont több ember is felvont szemöldökkel hallgatta őket. Az ötödik vicc után a szomszéd asztalnál ülők egyike udvariasan szóvá tette, hogy ezek a viccek nem annyira humorosak. A viccmesélő fiú értetlenkedő arckifejezését látva pár szóban elmagyarázta, hogy az általa mesélt sztorik antiszemita előítéleteket tartalmaznak. A fiú egy gyors és udvarias elnézéskérés után visszafordult a barátaihoz, majd a társalgás más irányt vett.

Ez a történet azt támasztja alá, hogy a vicceket mesélő fiú lényegében nem is értette, hogy mi az antiszemitizmus és hogy miért is probléma. Az elnézéskérése teljesen őszintének tűnt, nem pedig amolyan “gyorsan lerázom a hülyét” típusú reakciónak, tehát elfogadta a kritikát, de nem volt számára világos, hogy miért is kapta.

Autizmustémában is előfordul hasonló. Többször láttam gúnyosan viccelődő, durva előítéletektől nem tágító embert úgy lezárni egy vitát, hogy “Oké, nem akartalak megbántani téged. Én egyszerűen így gondolom, te meg másképp.” Ez a hozzáállás arról tanúskodik, hogy az illető számára az autisták érdekvédelme, az értük való kiállás lényegében nem más, mint egy személyes preferencia – amiből az következik, hogy a gyűlölésük, a lenézésük, a rajtuk való ocsmány viccelődés is csak egy személyes preferencia. És mivel az, nem is lehet nagy gond vele.

Hol tanulják meg az emberek, hogy mi az antiszemitizmus, mi a rasszizmus, milyen értékeket képviselnek más kultúrák, más nemzetek, marginalizált kisebbségek? Nem a matematika, a közgazdaságtan vagy a villamosságtan szemináriumokon, hanem olyan kurzusokon, mint az irodalom, történelem, filozófia, szociológia. Ha megismerjük egy ókori görög költő verseit, egy ausztrál vagy japán író regényét, egy afroamerikai történelmi szereplő beszédeit vagy egy afrikai bennszülött nép művészetét, és ha egy jó pedagógus úgy prezentálja a művet, hogy az felkelti az érdeklődésünket, akkor mindez a látókörünk tágulásához járul hozzá.

De akinek a humán tárgyak tanulása kimarad az életéből, annak is ugyanezt nyújtja a művészet szeretete, a szépirodalmi, történelmi és ismeretterjesztő művek olvasása, az igényes filmek, a jó előadások, a jó zene. A nyitottságot, a toleranciát, egyszóval az emberiességet mindenkinek magában kell kialakítania. Agresszióval teli történelmünk nem azt mutatja, hogy ez eredendően bennünk van és nem is változik. Egy kisgyerek nyitottnak mutatkozik az új dolgok befogadására, a másságra, de neveltetése során megtanulja, hogy léteznek korlátok.

Viszont azt is meg lehet tanítani neki, hogy ezeket a korlátokat úgy is át lehet lépni, hogy nem hagyjuk magunk mögött a saját szokásainkat, a saját identitásunkat, kultúránkat. Hogy a miénktől eltérő jelenségek, irányzatok, kultúrák eltérőek maradhatnak, de ezzel együtt elfogadásra és tiszteletre érdemesek.

Ellenben ahol nem tartják fontosnak a humán ismeretek átadását, ott jó eséllyel egy merően szélsőséges identitást ültetnek el az emberekben, akik aztán az egysíkú gondolkodásuknak köszönhetően a másság, a sajátjukétól eltérő értékek tiszteletben tartására nem is lesznek nyitottak. És akiket könnyen lehet manipulálni a kirekesztés érdekében.
Advertisements
Kategória: Uncategorized
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s