Mit mondj egy autistának?

A legutóbbi posztban tárgyalt “Mit ne mondj egy autistának” lista kapcsán felmerült a kérdés, hogy akkor mi az, amit lehet mondani. Ugyanis, ahogy azt többen gondolják, az internet tele van “Mit ne mondj” listákkal, amelyek csak elveszik az ember kedvét attól, hogy egyáltalán mondjon valamit, elvégre “ezek az autisták” már mindenen felháborodnak. Azonban mielőtt rátérnénk arra, hogy mit lehet mondani, nézzük meg mélyebben, mi is a valós gond a legutóbbi listában felsorolt példákkal.

Először is: nem az, hogy ezeket autista személynek mondják. Amint azzal mindannyian tisztában vagyunk, léteznek olyan íratlan viselkedési és kommunikációs normák, amelyek két olyan egyenrangú felnőtt ember között, akik alig vagy egyáltalán nem ismerik egymást, minden körülmények között betartandóak. Ezeknek a durva áthágására szolgáltatnak példát az alábbi, személyes térbe belemászó kérdések:

Ez olyan, mint a retardáltság?
Tudsz szexelni?
Szedsz rá valamilyen gyógyszert?
Megtennéd, hogy nem repkedsz/rokkolsz/pörögsz/ugrálsz nyilvános helyen? Ez zavaró.

Ugyanilyen (szelídebb verzióban) a kioktatás:

Nincs jogod olyan súlyos autisták nevében beszélni, akik maguktól nem tudnak beszélni.
Úgy érted, hogy autizmussal élő ember vagy. Elsősorban ember vagy, nem egy címke vagy egy fogyatékosság.

Amennyiben úgy döntesz, hogy bármilyen okból átléped ezeket a határokat (pl. abból indulsz ki, hogy egy autista személy nem egyenrangú veled és ezért megengeded magadnak, hogy úgy is beszélj vele, mint egy alsóbbrendűvel), számíthatsz a másik ember részéről bizonyos következményekre.

Vannak a listában szereplő kérdések közt olyanok, amelyek egyszerűen csak az autizmusról nem sokat tudó átlagember fejében lakozó sztereotípiákból erednek:

Ez azt jelenti, hogy jól értesz a számítógépekhez/matematikához/számoláshoz?
Nem olyan vagy, mint a gyerekem. Tudsz blogposztot írni. A gyerekem soha nem fog tudni.

Ezekre illik udvarias, tájékoztató választ adni. Viszont előfordulhat, hogy miután egy érintett már sokadszorra szembesül ugyanezekkel a sztereotípiákkal, egy idő után elege lesz és nem túl udvarias hangnemben válaszol. Nyilván – elsősorban egy érdekvédő autistának – igyekezni kell ezt elkerülni, mivel csupán az, hogy már százan kérdezték ugyanezt, nem jogosítja fel őt arra, hogy a százegyedik emberrel bunkó legyen; de tény, hogy ezek a kérdések egy idő után fárasztóvá válhatnak.

Van azonban olyan eset is, amikor az előítéletes kijelentésbe némi kioktatás is vegyül:

Ismerek egy gyereket, aki súlyos autista. Te nem olyan vagy, mint ő.
De te házas vagy/van munkád/egyetemre jársz. Ha autista lennél, nem lennél képes erre.

Ezek már kicsit jobban felpumpálhatják a pulzust, mint az előzőek. Hogy mi lesz a reakció, az ebben az esetben változó.

Előfordul, hogy bár a beszélő elismerését szeretné kifejezni a másik ember irányába, a megjegyzése negatív implikációt sugall:

Büszke lehetsz magadra. Teljesen normálisnak nézel ki. Nem mondanám meg rólad, hogy autista vagy.
Biztosan nagyon magasan funkcionáló vagy.

Ezekben ugyanis benne van az a ki nem mondott utalás, hogy a beszélő szerint az autistáknak arra kellene törekedniük, hogy “normálissá” váljanak, de már az is figyelemre méltó teljesítmény tőlük, ha magasan funkcionálnak. Mivel mindkét megjegyzés azt sugallja, hogy az autisztikus képességprofil a neurotipikussal nem egyenértékű, az autisták joggal érezhetik bántónak az ilyen “dicséreteket”.

A megmaradt kérdések már csupán a naiv érdeklődő kategóriába esnek:

Milyen autistának lenni?
Hallottál már Temple Grandinról? Nagyon jók a könyvei.

Bár hozzá kell tenni, hogy van, aki kissé tapintatlannak érezheti, ha valaki rácsodálkozik, mint egy állatkerti majomra. Erre több példát láttunk már a fórumon, de a pontosabb illusztráció kedvéért kölcsönveszem egy volt fórumtag (nem szó szerinti és általam némileg kibővített) találó leírását:

Sokszor előfordul, hogy valaki úgy lép be egy (elsősorban) autisták számára fenntartott közegbe, mint egy állatkertbe.
– Jé, nahát, beszélő majmok.
És ez már önmagában egy sokk, úgyhogy sokan rögtön fejvesztve menekülnek.
A bátrabbak azonban nézelődnek még egy kicsit, elvégre nem mindennap látni ilyen érdekes lényeket. A bizalmatlanabbak persze kellő óvatossággal közelítenek, hátha valamelyik épp kiszabadul a ketrecből és belemar a lábukba.
– Nézd már, beszélnek ezek a majmok. Jaj de aranyosak! Ez nem kis teljesítmény tőlük, biztosan rengeteget foglalkoztak velük. Gondolom, értelmesebbek a többi majomfajnál.
– Hallod már Jóska, ezek összefüggő mondatokban beszélnek!! Vajon ha hozzájuk szólunk, nekünk is válaszolnak?
Itt már kezd nagyon érdekessé válni a dolog, ezt mindenképp ki kell próbálni.
Van, aki a biztonság kedvéért óvatosan, egyszerű mondatokban fogalmaz. És van, aki fontosnak tartja rögtön demonstrálni, hogy többet ér ő holmi beszélő majmoknál, ezért felvet egy “komoly” témát, mondataiba pedig különböző retorikai és stilisztikai elemeket sző és komplex nyelvtani struktúrát alkalmaz. Az ilyesmit a majmok úgysem értik, ámuljanak csak.
Nem sokkal később mindkét változat ide torkollik:
– Menj a csudába te hülye állat, hogy merészelsz beleszólni az életembe? Nekem három diplomám van, magas státuszú helyen dolgozom, elismert és megbecsült ember vagyok, mit makogsz te itt nekem bonyolult emberi kapcsolatokról majom létedre? Neked az a dolgod, hogy a sarokban ülve mondókázz a banánról, egy majomtól már ez is nagy teljesítmény.

Szóval akkor mit lehet mondani egy autistának?

Mint ahogy a “Mit ne mondj” listák tartalma sincs kőbe vésve és sok közülük sztereotípiákon vagy egyéni preferenciákon alapul, úgy azt sem írja elő neked senki, hogy mit mondhatsz egy autistának. Egyrészt mert itt is mindenkinek mások a preferenciái, másrészt mert lényegében bármit mondhatsz, kérdezhetsz. Legtöbb autista felnőtt egyáltalán nem bánja a kérdéseket, sőt, örül annak, ha a másik fél érdeklődik az autizmusról és nem (csak) NT szakemberek, hanem érintettek véleményére, tapasztalataira is kíváncsi. Viszont érdemes szem előtt tartani néhány alapvető szabályt:

– Úgy beszélj vele, mint bármelyik másik egyenrangú felnőttel.
– Abból indulj ki, hogy mivel ő érintett, te pedig nem, nagy eséllyel ő tud többet az autizmusról. Ennek megfelelően kerüld a tudásod fitogtatását, az okoskodást, kioktatást. Pl. “Úgy érted, hogy autizmussal élő ember vagy. Elsősorban ember vagy, nem egy címke vagy egy fogyatékosság” helyett érdemes ezt mondani: “Én úgy tudom, hogy az érintettek  inkább az ‘autizmussal élő’ kifejezést használják magukra [ezért meg ezért]. Ezek szerint nem így van?”
– Az érdeklődő kérdéseket úgy fogalmazd meg, hogy ne legyen benne sem nyílt, sem burkolt fölényeskedés, lenézés vagy lesajnálás, általános értelemben sem. Pl. akkor se azt kérdezd, hogy “Ez olyan, mint a retardáltság?”, ha nem célod megbántani az illetőt, hanem egyszerűen kérd meg, hogy foglalja össze pár mondatban, mit is jelent az autizmus.
– Ha jelzi, hogy amit mondtál, bántó vagy lekezelő volt, kérj elnézést és fogalmazd meg a mondanivalódat másképp.

 

Reklámok
Kategória: Uncategorized
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. bagoly37 szerint:

    Beszélő majom?! Az átlagemberek nagy része a beszélő majom.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s