“Nem úgy kell ezt értelmezni…” – kisiklatás

derailing

Pár napja olvastam egy neurodiverzitás, szemléletváltás témájú blogposztot, utalással Jim Sinclair 1993-as beszédének fordítására, amely a Kettős Mércén jelent meg. A poszt alatt megjelent egy kommentelő, aki azt magyarázta, hogy Jim Sinclair beszédében a szülők gyászának értelmezése hibás és valójában az autizmus személyről való leválaszthatóságára vonatkozik, valamint hogy az autista emberek “szenvedése” igenis az autizmusból fakad, nem pedig abból, hogy a környezet, a társadalom nem elfogadó. Továbbá, mivel az autizmus az érintettnek és másoknak is szenvedést okoz, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezt megszüntessék, azaz szűrni lehessen az autizmust (jobb későn mint soha alapon is, azaz hogy legalább a kisebb testvér legyen NT, ha már elsőre csak egy félresikerült, másoknak szenvedést okozó retard jött össze).

Ezzel több gond is van. Először is, nem azt mondom, hogy a szülők ne gyászolhatnának. Amíg a rengeteg sztereotípia, a betegségközpontú szemlélet van a köztudatban Magyarországon, valamint az ebből fakadó elkülönítés és a speciális fejlesztések címszó alatti NT-sítés folyamata zajlik, addig ez a reakció valamelyest érthető. Azonban ha egy szülő, családtag nyitott, célja a széleskörű tájékozódás és az, hogy az autista családtag nézőpontját megértse és lehetőség szerint könnyebbé tegye az életét, akkor a gyászfolyamat egy szakaszában rájön arra, hogy az autizmus nem egy személyiségtől leválasztható kellemetlenség, hanem annak az integráns része, ezért aki az autizmust elutasítja, az magát a személyt utasítja el. Még ha nem ez a célja, akkor is.

Nem egyszer kaptam már meg (néha persze csak kerteléssel), hogy az intelligenciámra, a szakértelmemre, a humoromra, kedvességemre stb. igényt tartanak mások, egyedül az Asperger-szindrómám nem kell, meg mindaz, ami vele jár. Felnőtt érintett ismerőseim szintén beszámoltak hasonlóról. Értem, hogy azok az emberek mondják ezt, akik az autizmust csupán deficitek összességeként értelmezik és hajlamosak bármilyen, általuk nem kedvelt tulajdonságomat az autizmussal magyarázni – az olyasmit pedig, ami sem nekem, sem másoknak nem okoz semmilyen problémát, felnagyítani, kiforgatni. Akkor is, ha nem tudják, hogy az AS is közrejátszhat. Ez apróságokban is megnyilvánulhat, mint pl.
– Rám nézz, ha hozzád beszélek.
– Nem kell ennyire részletesen belemenni ebbe, ez már nevetséges.
– Hogyhogy nem ismerted fel őt, hisz múlt héten is itt volt.
– Úgy látom, nem tudod feltalálni magad nagyobb társaságokban, talán ezért van kevés közeli barátod? Szegény.
– Nem akarok vele menni, mert nem lehet vele csak úgy beszélgetni, csevegni.
– Haha, neked csak most esett le, hogy B. mire célzott? Na nem baj, szeretünk így is.

Ezeken kívül vannak jóval erősebb hatással bíró megjegyzések is.
Persze mindezt meg lehet fordítani és lehet azt mondani, hogy “ha nem lennél autista, akkor ezek a problémák nem lennének”. Ugyanakkor meglehetősen nevetséges teljes bizonyossággal állítani olyasmit, hogy nekem probléma a részletekre való koncentrálás, az, hogy kevés közeli barátom van, vagy az, hogy nem tudok órákig csevegni az előző napi programomról vagy a kollégám eltitkolt párkapcsolatáról. Probléma nem ezekből származik. Sokkal inkább kimerítő az, ha ezekhez hasonló megjegyzéseket annak ellenére is folyamatosan kapok, hogy sem nekem, sem másoknak nem származik hátrányuk abból, amire utalnak; valamint az, ha akár nyíltan, akár burkoltan rám akarnak erőltetni olyan normákat és viselkedési mintákat, amelyek tőlem idegenek.

Az autizmus azonban nem csak a mások által nem kedvelt személyiségjegyeket, viselkedési formákat hatja át, hanem azt is, amit szeretnek az illető személyben. Vagyis ugyanúgy közrejátszik az intelligenciámban, a kedvességemben, a humoromban, az érdeklődési körömben, az érdeklődésem intenzitásában stb. Nincs olyan, hogy “ugyanaz az az ember autizmus nélkül”. Az már nem ugyanaz az ember.

(“bárcsak ugyanez a gyerek létezne, aki nem autista és így megismerhetném azt a személyiségét, amit nem itat át az autizmus” – Nos, ilyen nincs. Maximum úgy lehetne, hogy a gyereknek csak a külseje lenne ugyanaz.)

Így pedig jogosan tarthatom bántónak, ha valaki az autizmusomat gyászolja, hisz ezáltal voltaképpen azt fejezi ki, hogy helyettem valaki mást szeretne az életébe. Az egyén és mások szenvedéséért az autizmust okolni pedig nyílt áldozathibáztatás – mintha el kellene fogadni, hogy az autista gyerekek és felnőttek bántása, valamint a közvetlen környezet borúlátó hozzáállása természetes rossz következmény, ami ellen úgy lehet tenni, hogy megszüntetjük az autizmust.

Ez a gondolatmenet nem minden esetben tudatos, és ahogy már volt róla szó, a kezdeti reakció sok esetben érthető is – azonban rámutathatunk arra, hogy bennünk milyen érzetet kelt, aki pedig kellő önreflexióval rendelkezik, az felülbírálja az ezekhez hasonló nézeteit.

Akik viszont nem, azoktól változó reakciókra számíthatunk. Majd ÉN megmondom neked, mit hogyan értelmezz, min sértődj meg és min ne. Majd én kioktatlak arról, hogyan értelmezd a gyászt, ami feléd irányul. Majd én megmondom, mit érezz a gyereked irányába. Én jobban tudom, hogy mi okoz problémát a családodnak. Én tudom, hogy neked nem lehet annyira jó életed, mint egy NT-nek. Neked ez nem eshet rosszul, sőt, te vagy az, aki ezáltal nekem rosszat tesz. Mindez példa arra a kisiklatásnak (derailing) nevezett jelenségre*, amellyel a hétköznapokban is gyakran találkozhatunk: amikor egy kisebbséghez, marginalizált csoporthoz tartozó személy szóvá teszi valamely jogos sérelmét vagy észrevételét másoknak, majd a felvetéshez nem tartozó válaszokat kap, gyakran olyan formában, hogy az adott felvetést ellene fordítják. A reakciót megfogalmazó fél ezáltal saját magát a másik ember fölé helyezi, saját nézőpontját az egyedüli validnak állítja be. Célja a bűntudat keltése, a másik ember elnyomása, álláspontjának megsemmisítése.

Ehhez minden eszközt be is vet. Ha a kisiklatásra válaszul érveket kap, önmaga ismétlése vagy még nagyobb mértékű kisiklatás a válasz. Például azt mondja, hogy a neurodiverzitás elve nem más, mint egy védekezési eszköz – hisz ha az autizmus úgyis gyógyíthatatlan, könnyebb az érintetteknek azt mondani, hogy nem is akarnak “meggyógyulni”, majd mindenféle csavaros elméletet gyártani a kijelentésük köré. Pl. képesek azt állítani, hogy jól érzik magukat így, angolnáznak, hogy az autizmus egy eltérő képességprofil és olyan tudományosan hangzó szavakat találnak ki, mint a neurodiverzitás – de ő tudja, hogy csak védekezve kapálóznak, hogy ezáltal is leplezzék, milyen szar nekik és mennyi szenvedést okoznak másoknak.

Mit lehet tenni, ha kisiklatással találkozunk? Ahogy arra a cikk is rámutat, legelőnyösebb felhívni az illető figyelmét arra, hogy épp az érveinket kerüli meg. A direkt szembesítés zavarba hozhatja, ám nem mindig előnyös ezt keményen az arcába tolni, ugyanis könnyen agressziót válthat ki. Ha ezt szeretnénk elkerülni, érdemes úgy fogalmazni, hogy hagyunk egy kiskaput az illetőnek, ezáltal lehetővé tenni számára, hogy arcvesztés nélkül kihátráljon és másképp közelítse meg a témát (pl. “most épp megkerülöd az érveimet” helyett azt mondhatjuk, hogy “ez a reakciód úgy hangzott, mintha nem vennéd figyelembe, amit mondok”). Ez abban az esetben is előnyösebb, ha a kisiklatás nem szándékos, hisz így nem a mi álláspontunk szándékos ellehetetlenítése a cél – így pedig nagyobb esély van arra, hogy a másik fél reflektáljon arra, amit mond és konstruktív párbeszéd alakuljon ki.

Ha azonban kisiklatás szándékos és az illető semmi áron nem hajlandó visszasiklani a párbeszéd vágányára, legjobb eltávolítani őt a környezetünkből. Ennyi, nem több. Nem kell dühbe gurulni, hisz azt pont a prekoncepciója megerősítésének venné. Na ugye, nem tudod féken tartani az indulataidat, egy agresszív állat vagy, akivel nem lehet kommunikálni. Ez is az autizmus miatt van, nyilván a körülötted állók is szenvednek a retard skilljeid miatt.

Senki nem mondja ugyanis, hogy nincs joga a véleményéhez, nem gondolhatja pl. azt, hogy az autizmust el kell törölni a föld színéről.
Gondolhatja így. De ha ennek olyan közegben ad hangot, ahol a neurodiverzitást fontosnak tartják, számíthat bizonyos következményekre.

____________________________________________

*Az ilyen kinyilatkoztatás erősen súrolja egy másfajta írásbeli megnyilvánulás határát is, amelyről egy következő posztban lesz szó.

Advertisements
Kategória: Uncategorized
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s