Provokatív parkolás

Néhány napja megosztottam Facebookon ezt a cikket, amelynek lényege, hogy Lisszabonban a mozgássérültek parkolóhelyeinek elfoglalása ellen egy ötletes tiltakozó akcióval vágtak vissza: “egy perc múlva visszajövök” és hasonló feliratos cédulákkal ellátott kerekesszékekkel foglalták el az átlagos parkolóhelyeket. Ehhez hasonló akcióra egyébként nem csak ott, hanem máshol is sor került már.

parking

A cikk eleve zsigeri indulatokat váltott ki azokból, akik nem értik, mi keresnivalójuk van a mozgássérülteknek a parkolókban, akik amúgy is az adófizetők pénzén vesznek kedvezményesen autót, és különben is a parkolni kívánó autósoknak a járműből ki sem szállva kellett volna odébb tolniuk a “rokkant szekereket”. Most azonban egy másfajta – a megfogalmazásokból ítélve különféle vérmérsékletről tanúskodó – reakcióra irányítanám rá a figyelmet, amely a cikk alatti kommentekben és máshol is olvasható: konkrétan hogy az akció ötletgazdái és végrehajtói mindezzel azoknak a (többségben lévő) autósoknak okoztak kellemetlenséget, akik nem állnának be a mozgássérülteknek fenntartott helyekre, tehát az egésznek több kára volt, mint haszna.

Ugyanezt a kritikát fogalmazzák meg sokan pl. a Pride, de még az autiséta kapcsán is. Vagyis oké, hogy vonulnak, de korlátozzák a forgalmat, ami rengeteg embernek bosszúságot okoz, köztük azoknak is, akiknek “semmi bajuk nincs” a felvonulókkal.

Ez a hozzáállás voltaképpen annak a bagatellizálásnak a szelídebb formája, amiről már korábban is volt szó itt: én nem ilyen vagyok, tehát az itt említett probléma nem létezik. Vagy ha mégis létezik, akkor is előbbre való vagy legalábbis ugyanolyan súllyal esik latba a figyelemfelhívó akció kellemetlen hatása azokra nézve, akiknek semmi közük az egészhez. Nem elhanyagolandó, hogy aki ilyen kritikát fogalmaz meg, az mindig abba a csoportba sorolja magát, amelynek tagjai soha nem parkolnának mozgássérülteknek fenntartott helyre, nem diszkriminálják sem az LMBTQ embereket, sem az autistákat, és nem emelnek kifogást a szervezett tüntetések, felvonulások vagy a flashmobok ellen sem. Ebből kiindulva remélhetőleg olyan következetesek is, hogy soha nem is vesznek részt egyetlen tiltakozó akcióban, tüntetésen sem, még akkor sem, ha van, amiben érintettek – elvégre nem ez a helyes módja az akarat érvényre juttatásának, a “többség” zavartalan közlekedése, kényelme mindig előbbre való.

Az ekképp kritizálók pont az esemény fő célját nem veszik számításba: a figyelemfelhívást. Ez pedig mindenkinek szól. Nem csak azoknak, akik lelkiismeret-furdalás nélkül beállnak a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyekre, hanem másoknak is. Egyfajta kinyilvánítása annak, hogy bizonyos csoportokat nem kezelnek egyenrangúként. Ez utóbbi egy társadalmi probléma, amelynek a fenntartásához nem csak úgy lehet hozzájárulni, hogy nyílt ellenszenvet mutatsz, esetleg feltűnően ignorálod az egyenlő bánásmódra való jogos igényt (pl. azzal, hogy egy vállvonással beállsz a mozgássérültek parkolóhelyére, mivel épp úgysincs ott senki), hanem úgy is, ha a problémát elismered ugyan, de a tiltakozáshoz, figyelemfelhíváshoz való jogot kevésbé vagy egyáltalán nem. Továbbá fontos, hogy azok is szembesüljenek a problémával, akik egyáltalán nem járulnak hozzá annak fenntartásához.

Olyan kommentelő is volt, aki szerint indokolatlanul sok parkolóhelyet biztosítanak a mozgáskorlátozottak számára, hisz ő még sosem látott olyat, hogy az összeset elfoglalták volna. Itt csak néhány kérdés merül föl: vajon a parkoló közelében lévő középületek, üzletek akadálymentesítettek-e? Lehet ugyanis, hogy a parkoló akadálymentesített, de oda hogy jutnak el, illetve hogy mennek tovább? És mi lenne optimális – felszámolni/ignorálni a parkolóhelyeket, mert így minek, vagy pedig tenni azért, hogy a kerekesszékkel közlekedőknek is lehetőségük legyen bárhová eljutni nehézségek nélkül? Tenni persze nem kötelező, viszont ha bármilyen módon akadályozod az egyenlő jogok érvényre juttatását, számíthatsz arra, hogy nem marad szó nélkül.

Empirikus kutatásnak ugyan nem nevezhető, de kíváncsiságból feltettem a kérdést néhány embernek: mit csinálnának, ha a munkahelyükre, ügyeket intézni vagy bevásárolni menet nem tudnának a szokásos helyen parkolni, mert egy tiltakozó akció keretében kerekesszékek foglalnák el a parkolóhelyeket. Íme a válaszok:
“Nekem semmiség lenne ez ahhoz képest, amit velük csinálnak a pofátlan autósok. Igazuk van. Hogy én mit csinálnék? Parkolnék kicsit messzebb, ugyanúgy mint abban az esetben, ha autókkal van tele a parkoló.”
“Én parkolnék máshol, de a legtöbb embert csak idegesítenék egy ilyen akcióval. Ők csakazértis beállnának utána a mozgássérültek helyére.”
“Végülis érthető, mert az ő helyüket is sokszor elfoglalják. Parkolnék az utcán.”
Aki úgy érzi, hogy alkotmányos jogai sérültek azáltal, hogy egy ilyen akció miatt épp nem tud ott parkolni, ahol szeretne, ajánlhat alternatívákat a figyelemfelhívásra. Az érintettek minden bizonnyal szívesen fogadják az építő ötleteket.

A szubverzív akció/kritika lényege: akaratlanul is elképzelni vagy megélni, milyen is egy (ez esetben) marginalizált csoport tagjának a helyében lenni és felnyitni az emberek szemét a marginalizált státusz igazságtalan voltára.

Advertisements
Kategória: Uncategorized
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Provokatív parkolás bejegyzéshez

  1. pöttyös katicabogár szerint:

    Ez logikailag szépen le van vezetve, de ha ismersz autisztikus autóvezetőt, aki szinte mindig ugyanarra a parkolóhelyre áll a kocsijával, és ha nem állhat meg ott, akkor az egész nap rosszul érzi magát. (Apukám például ilyen, és nem tud ezen változtatni, fogorvost is parkolóhely alapján választott.) De azt ugyebár a kerekesszékesek nem tudhatják ki az aspie sofőr, mert miért is tudnák, és vajon őket milyen szinten érdekelné egy autisztikus ember problémája? Vajon az autisztikus embernek ebben az esetben lenne-e joga bármilyen tiltakozó akciót kezdeményeznie, mert az ő jogával nem foglalkozott senki? Persze ki lehetne dolgozni egy programot arra, hogy az autisztikus sofőrök is jelölhessék magukat, de erre a kicsi az esély, bár sokszor úgy érzem apukám dolgát megkönnyítenék, ha nem állnának sokszor olyan nyomasztóan, ajtórányitósan közel a kocsihoz olyan helyen is, ahol van elég hely, és erre nem lenne szükség. Bár erre is kicsi az esély, hogy valahogyan felhívható legyen a többi autós figyelme arra, hogy normálisan a szabályok szerint tartsanak távolságot, mert egy autisztikus sofőr ezt igényli.
    Más részről a parkolóhely a random és váratlan elfoglalása nem teljesen ugyanaz, mint egy bejelentett tüntetés, amire előre fel tudnak készülni, mert ismert a program és a lezárások menetrendje. Így a kettő nem ugyanaz a kategória. Persze a többi sofőr is tehetne valamit a bunkó sofőrök ellen, akik a kerekesszékes helyekre parkolnak undorító módon, ez is igaz, hogyha nagyobb a visszhangja az ügynek, akkor hamarabb ér el olyan szintre, hogy ilyen esetben nagyobb elrettentő büntetést kapjanak a renitens autósok.

    • hsz szerint:

      Talán nem ezt akartad kifejezni, de kicsit olyan “a mozgássérültek rohadjanak meg, mert nekik van lehetőségük tiltakozni, míg az én autisztikus apámnak nincs” hangvételű kommentet írtál. Hogy jön ide az autisták parkolása? Tényleg van olyan autista, akinek gondot okoz, ha nem tud oda parkolni ahová szeretne, de közel sem mindenki ilyen, a mozgássérülteknél meg ez egy teljesen más megközelítést igénylő probléma, vagyis eleve hibás az összehasonlítás. de ha szerinted ez probléma, akkor foglalkozz vele és ne egy másik csoportnak szólj be azért, mert nekik van lehetőségük csoportosan kifejezni valamit, egy másiknak meg nincs.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s