Rehab Critical Mass 2014.

Október 19-én került sor a kerékpárosok által korábban több alkalommal megrendezett Critical Mass nevű figyelemfelhívó rendezvény mintájára szervezett Rehab Critical Mass nevű mozgalomra, amelyen fogyatékosok, családtagok, szakemberek és érdeklődők vonultak fel annak érdekében, hogy felhívják a társadalom figyelmét az eltérő képességű emberek kirekesztettségére és súlyosan alulprivilegizált társadalmi helyzetére.

P1090411Bár a média elsősorban a kerekesszékesekre helyezte a hangsúlyt (ami valószínűleg nagyrészt annak köszönhető, hogy a politikai szférában és a köznyelvben a “fogyatékos” kizárólag kerekesszékest, esetleg értelmi fogyatékost jelent), az eseményen a mozgáskorlátozottak mellett látássérültek, hallássérültek, értelmileg akadályozottak és nem utolsó sorban autisták is jelen voltak.

A rendezvény stP1090436-2ruktúrája és szemlélete jelentősen különbözött a Magyarországon eddig szervezett fogyatékostémájú rendezvények nagy többségétől. Ez utóbbiakat nem maguk az érintettek, hanem mások szervezték, a helyszínen mások szólaltak fel, mások mondták meg, hogy az érintetteknek mire van szükségük, mi a jó nekik, és a konklúziót is mások vonták le. Ezeket a rendezvényeket óhatatlanul átjárja az a szemlélet, hogy a fogyatékosok nem a társadalom egyenértékű tagjai, hanem alacsonyabb rendű lények, akikhez jóindulatú fölényeskedéssel le lehet ereszkedni, akiket sajnálni kell, és akiknek segítségre van szükségük a felsőbbrendű lényektől. Sok esetben pedig, ha egy fogyatékos maga nyilvánít véleményt és áll ki magáért, megpróbálják háttérbe szorítani, mondván ő úgyis csak egy fogyatékos, tehát az ő véleménye nem egyenértékű a többségével. Egy másik lehetőség az, hogy bagatellizálni kezdenek, igyekezve eltussolni vagy relativizálni az érintett jogos igényeit. Ehhez a szemlélethez olyanok is asszisztálnak, akik maguk is érintettek. Szekeres Pál, a fogyatékos emberek ellátásáért felelős miniszteri biztos a rendezvényt megelőzően videónyilatkozatban fejtette ki, hogy a kerekesszékesek elégedetlenségét túlzásnak érzi, hiszen nem várhatják el a többségtől, hogy egy kis létszámú embercsoport igényeire fokozott figyelmet fordítsanak, inkább azért kellene hálásnak lenniük az érintetteknek, amit eddig tett értük a kormány. A miniszteri biztos ezen nyilatkozatával pont az általa képviselt embercsoportok marginalizált státuszának a fenntartásához járul hozzá.

A P1090421-2Rehab Critical Mass-on érintettek és nem érintettek egyenértékű pozíciót foglaltak el. Kiss Csaba, a rendezvény kiötlője, valamint egyik szervezője és felszólalója maga is kerekesszékes, a további felszólalók közt pedig jellemzően ugyanolyan arányban voltak jelen fogyatékosok és nem fogyatékosok is. Mint az több esetben elhangzott, a rendezvény legfontosabb célja a szemléletformálás: elérni azt, hogy a társadalom ne selejtként, hanem egyenértékűként tekintsen az eltérő képességűekre. Cél, hogy a fogyatékosok olyan világban élhessenek, amely az ő igényeiket ugyanúgy figyelembe veszi, mint másokét, hogy szabadon vállalhassák önmagukat, továbbá, hogy az őket érintő döntéshozatalban is egyenrangú félként vegyenek részt. Ahogy egy nem érintett szakember fogalmazott:

Szimplán szolidaritás az, amire szükségünk lenne. Az, hogy olyan lehetőségeket biztosítsanak a fogyatékosoknak, amiben nem alamizsnát adnak. Nem alamizsnára van szükség, hiszen mindenki jobban jár akkor, ha ti adófizető állampolgárok vagytok, és nem eltartottak. Ehhez munkahelyek kellenek, munkalehetőségek, mert a képesség bennetek van, és attól, hogy valaki kerekesszékes, fehér bottal közlekedik vagy hallássérült, ugyanolyan tehetséges és ugyanolyan jóravaló ember lehet, mint azok, akik őróluk szoktak dönteni. Semmit se döntsenek el nélkületek!

A rendezvény keretében felszólalt egy szülő is, aki a következőket mondta: nem az a baj, hogy fogyatékos gyereke van, hanem az, ahogy a társadalom ehhez hozzááll, ahogy bünteti őket. Azonban ahogy sok autista gyereket nevelő szülő és autista felnőtt beszámolóiból is kitűnik, legtöbb családra inkább az jellemző, hogy az átlagtól eltérő gyerektől kevesebbet várnak el, mint amire ténylegesen képes lenne, ezt pedig megerősíti a tágabb környezet is. A tudása, képességei és a tehetsége helyett a hiányosságaira és az ezekből fakadó problémákra helyezik a hangsúlyt. Mindennek következtében a gyerek valóban egy alacsonyabb rendű selejtként fog tekinteni magára, aki semmire sem jó és másoknak is csak gondot okoz. Ahogy a fent idézett szakember is megfogalmazta:

(…) azok a családok, amelyekben fogyatékos gyerek születik, amortizálódnak, tönkremennek anyagilag, kapkodnak, és képtelenek elfogadni, hogy a gyerekük sérült. Ezeknek a szülőknek a legfontosabb az, hogy figyeljék a gyereküket. Azokat a gyerekeket, akik tudják, hogy velük mi történik, tudják, hogy egy fogyatékos életre kell berendezkedniük. Segítsék őket ebben, ne akarják őket kisajátítani, ne akarjanak mindent elvégezni helyettük, ne akarják őket segíteni a végtelenségig – hagyják őket a szó legszorosabb értelmében önállónak lenni.

Akadálymentesítésre nem csak a mozgássérülteknek van szükségük, hanem mindenkinek, aki eltérő képességűként a többség igényei szerint berendezett társadalom akadályaiba ütközik. Azonban nem is kell mindenféle akadálymentesítés érdekében a vezetőséghez fordulni. Érintett és nem érintett magánemberekként is sokat tehetünk azért, hogy a bármilyen formában akadályozott emberek számára áthidalhatóbb feltételeket teremtsünk. Egy látássérült lány ezt így foglalta össze:

Egy tanár mondta nekem régebben, hogy úgy lehet a legjobban akadálymentesíteni, ha mindenki a maga területén megpróbál valamit tenni. Lehet az ember orvos, kozmetikus, építész, boltban eladó, teljesen mindegy. Ha maga körül egy kicsit megpróbál akadálymentesíteni, a boltjában, a kozmetikájában, az orvosi rendelőjében, akkor máris tett valamit, és így együtt tudunk csinálni egy befogadó világot.

Ami konkrétan autizmussal kapcsolatban hangzott el (de nem csak azzal kapcsolatban helytálló):

Beszélhetünk integrációról, de addig, amíg az “autizmus” szó ellenérzést kelt a pedagógusokban, az oktatási rendszerben és az emberekben, és nem ismerjük meg azt az embert, aki a diagnózis mögött van, addig nem vagyunk befogadó társadalom.

És addig beszélhetünk elfogadásról és egyenrangúként való kezelésről is. Amíg kizárólag kívülállók mondják meg, hogy mi a jó olyan embercsoportoknak, amelyekbe ők nem tartoznak bele, nem hallgatva meg, hogy az érintettek szemszögéből hogyan kellene megnyilvánulnia az akadálymentesítésnek, elfogadásnak, integrációnak stb, és amíg nem mutatnak nyitottságot a másság megismerésére, addig érdemben nem lesz előrelépés. Rendkívül fontos, hogy az érintettek maguk képviseljék magukat, egymással és az irányukba nyitottságot mutató nem érintettekkel együttműködve. A Rehab Critical Mass minderre egy nagyon jó kezdeményezésnek bizonyult.

A szervezők által indított petíciót itt lehet aláírni.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Rehab Critical Mass 2014. bejegyzéshez

  1. ccc szerint:

    Azért ne essünk túlzásokba. Egyrészt valljuk be, hogy a fogyatékosügynél jelenleg sokkal nagyobb problémák is vannak ebben az országban, másrészt valljuk be, hogy ez az ország meglehetősen intoleráns és kirekesztő a fogyatékosokkal szemben, de ez azért nem teljesen alaptalan. Mindig megdöbbent, hogy amikor valakinek nem tetszik, ahogy bánnak vele, nem magába néz, hanem mindenki mást hibáztat. Lehet erre mondani, hogy a nyugati társadalmak befogadóbbak meg toleránsabbak meg többet mosolyognak a fogyatékosokra ésatöbbi, de az nem jutott eszetekbe hogy nyugaton a fogyatékosok nem azzal vannak elfoglalva, hogy polgárpukkasztó rendezvényeken mutogassák magukat, kritizálják a miniszteri biztost meg a rendszert, vagy hogy az interneten őrjöngjenek, hanem hálásak azért, amit kapnak? Van egy aranyszabály: úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. jegyezzétek meg, mert az élet más területein is jól jöhet. Én nem vagyok sem tolószékes, sem autista, és engem sem szeret mindenki, de azért még nem állok neki másokat hibáztatni.

  2. _AC_ szerint:

    Örülök, hogy a te csőrödet is piszkálja a téma, mert ez azt jelenti, hogy nálad is sikerült már valamit elérni.

  3. Tara szerint:

    @ccc:
    „de az nem jutott eszetekbe hogy nyugaton a fogyatékosok nem azzal vannak elfoglalva, hogy polgárpukkasztó rendezvényeken mutogassák magukat, kritizálják a miniszteri biztost meg a rendszert, vagy hogy az interneten őrjöngjenek, hanem hálásak azért, amit kapnak?”

    Az is sokat elárul, hogy egy állam mire szán pénzt. Nem akarok erről vitát nyitni, mert az teljesen máshova vezetne, de érdemes ezügyben összehasonlítani az orvosok, pedagógusok fizetését mondjuk a politikusokéval, akik tudtommal mind állami alkalmazottak.
    Egyébként meg jó tudni, hogy mihelyt egy alulprivilegizált csoport szeretne egyenlő félként megjelenni, az már rögtön polgárpukkasztás. Vagy hogy mihelyt felhívják a figyelmet a döntéshozók (akik között ők nem szerepelnek) és a nem akadályozott emberek felelősségére, már biztosan hárítják is a felelősséget…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s