Szerezz autista barátokat!

Néhány napja egy olyan cikket olvastam, amely amellett érvel, hogy az autista/aspergeres gyereket nevelő szülők akkor tudnak a leghatékonyabban segíteni a gyerekeiknek, ha maguk is összebarátkoznak felnőtt autistákkal.

add-as-friend2
Sok autista gyerek soha nem találkozik autista felnőttekkel, gyerekekkel is csak fejlesztőközpontokban vagy szülők számára szervezett programokon. Így az érintett gyerekek azt az üzenetet teszik magukévá, hogy az autizmus egy olyan fejlesztendő állapot, amely nem egyenértékű a többségével.

Sok felnőtt aspergeres számol be olyan gyerekkori élményekről, hogy a környezetükben mindenki alacsonyabb rendű, értelmezhetetlen, fura különcnek tartotta őket, beleértve a szűk családi kört is. Az autizmust, amennyiben tudtak róla, csak negatívumként értelmezték. Ezt az internalizált hozzáállást felnőttként kínkeserves munka leépíteni, a legtöbbet pedig ebben az esetben is az segít, ha a személy más aspergeres felnőtteket ismer meg. Olyanokat, akik elfogadóbb környezetben nőttek fel és/vagy kemény önismereti munka áll mögöttük, és ezáltal egy befogadó közeg biztosítása mellett segítséget tudnak nyújtani másoknak önmaguk alaposabb megismeréséhez, elfogadásához és az egyéni érdekeik hatékonyabb érvényesítéséhez.

Ahogy Semota is írja, egy aspergeres gyerek akkor lesz magabiztos felnőtt, ha már gyerekként azt az elvet teszi magáévá, hogy nem kell neurotipikussá válnia ahhoz, hogy teljes értékű életet éljen. Hogy az autizmus önmagában nem akadályozza meg (sőt, még hasznára is válhat) abban, hogy sikeres karriert fusson be, barátai, kapcsolatai legyenek, és a neki legmegfelelőbb életformát alakítsa ki.

Ehhez hatalmas segítség olyan felnőttekkel való ismeretség kialakítása, akik szintén eltérő képességűként sikeresek, jól érzik magukat és megtalálták a helyüket a világban. Sok aspergeres gyerekre egyébként is jellemző a felnőttekkel való barátkozás előnyben részesítése. Az érintett felnőttek akár követendő példaként is szolgálhatnak a gyerek számára, hiszen így a gyerek egy felnőtt példáján látja, hogy milyen különböző előnyei és hátrányai lehetnek egy eltérő képességprofilnak, hogyan lehet ezeket kezelni. Egy ilyen kapcsolat mintaként szolgálhat arra, hogy aspergeresként minden szempontból teljes értékű életet lehet élni a többségi társadalom hozzáállása ellenére is.

A feltétel nélküli elfogadást elsősorban a szülőnek kell nyújtania. Ez pedig akkor a leghatékonyabb, ha maga a szülő építi le az esetleges előítéleteit és ismeri meg az autizmust, Asperger-szindrómát azáltal, hogy felnőtt érintetteket ismer meg. Nem azzal az elsődleges céllal, hogy példaképet állítson a gyereke elé, hanem azért, hogy a gyerek az ő hozzáállásán keresztül alkosson képet az autizmusról és kerüljön kapcsolatba hozzá hasonló felnőttekkel.

Mi is várjuk az autista gyereket nevelő neurotipikus szülőket a fórumunkon. Ismerjetek meg bennünket és tájékozódjatok!

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s