“Jó szándék”

Gyakran találkozunk a fórumon azzal a jelenséggel, hogy egy újonnan regisztrált (legtöbb esetben NT) tag szándékosan vagy akaratlanul átlépi a határainkat azáltal, hogy olyan kijelentést tesz, amelyet mi, Asperger-szindrómások bántónak érzékelünk. Többek közt ilyen (nem szó szerint idézett) kijelentésekkel szoktunk találkozni:

roadtohell-w

“Ahhoz képest, hogy aspergeres vagy, nagyon okos vagy.”
“Ahhoz képest, hogy aspergeres vagy, nagyon jól írsz.”
“Rendkívül tiszteletre méltó, hogy egy autista képes az önálló életvitelre.”
“Nahát, te autista létedre házasságban élsz?”

A való életből ide tartoznak a legutóbbi blogposztban említett példákhoz hasonló esetek is, amelyek sok esetben úgy hangzanak el, hogy az illetőnek nincs is tudomása a másik fél AS-éről, csak annyit lát, hogy ő valahogy “más”:

“Ez az ötös a te képességeidhez mérten egy hatalmas eredmény.”
“Nem gondoltam volna, hogy ebben az elitiskolában meg fogod állni a helyed.”
“Azt hittem, hogy a leggyengébb osztályba jársz, nem gondoltam, hogy a legerősebbe.”
“Nagyon magas színvonalú oktatás folyik azon az egyetemen, ahová menni akarsz, nem akarsz megpróbálni valami könnyebbet?”

Az ilyen kijelentések legtöbbször nem szándékos rosszindulatból, hanem tudatlanságból  hangzanak el, ám ettől függetlenül ugyanúgy átlépik a határainkat, hiszen olyan rólunk
alkotott előítéletekről tesznek tanúságot, amelyek számunkra bántóak. Ezt követően egyetlen számunkra elfogadható eljárás létezik: ha az illetőnek továbbra is szándékában áll folytatni velünk a kommunikációt, kérjen elnézést, majd bírálja felül az előítéleteit. Ha ez
megtörténik, máris minden a helyére kerül.

Néha azonban a reakció a másik fél részéről annak a hangoztatása, hogy ő jó szándékból tett ilyen kijelentést. Értetlenkedéssel reagál, sőt, még meg is magyarázza, hogy az “észrevétele” tulajdonképpen dicséret, elismerés, aminek örülnünk kellene. Sérelmezi, hogy nem értékeljük az ő “jó szándékát”, hanem “nekitámadunk”, végül levonja azt a következtetést, hogy az ezekkel az szemét agresszív autistákkal nem lehet kommunikálni.

A szándékot lehet és kell is értékelni. Azonban akinek a szándéka valóban a másik ember nézőpontjának a megértése, az belátja azt is, hogy egy szerencsétlenül megfogalmazott pozitívnak kódolt üzenet nem feltétlenül úgy ér célba, ahogy azt az illető eltervezte. Ennek az oka pedig rendszerint tudatlanság, tájékozatlanság, és az ebből fakadó előítéletek, amelyeknek a személy nincs is tudatában (ami önmagában nem gond – ilyenekkel mindenki rendelkezik). Ha a cél továbbra is a célcsoport megértése, akkor a következő lépés a tájékozódás, információszerzés és az előítéletekre való reflektálás. Ebből pedig hosszú távon nemcsak a célcsoport, de önmaga számára is rengeteget fog profitálni.

Aki viszont megsértődik vagy felháborodik az előítéleteivel való szembesítése kapcsán, annak a célcsoporttal való kapcsolatnál sokkal fontosabb a saját önérzete. Ezek az emberek úgy gondolják, hogy ők kompetensebbek annak eldöntésében, hogy az általuk közvetített üzenetet a címzettnek hogyan kellene értelmeznie. Amennyiben a reakció nem felel meg az ő fejében lévő forgatókönyv által előírtnak, a hibát a másikban keresi – az ő jó szándéka, erkölcsi normái megkérdőjelezhetetlenek, hiszen ő az, aki egy kevésbé privilegizált emberhez/csoporthoz hajlandó volt leereszkedni.

Ezen a ponton szokott előjönni előbb az értetlenkedés (“Nem értem, mi bajotok van, én ezt jó szándékból mondtam”, “De hát én dicséretnek szántam azt, hogy te aspergeres létedre ilyen okos vagy, most mi a probléma?”), majd az érzelmi zsarolás (“Ne sértődj meg, mert én csak jót akarok”, “Igazán megfogadhatnád a tanácsomat, mert én nem szoktam neked hülyeségeket mondani”, “Nehogy már én legyek a hülye azért, mert megdicsértem a szép kifejezőkészségedet. Elvégre ez szokatlan egy autistától. Hálátlan vagy és rosszindulatú”). Keményebb zsarolásra is van példa, ilyen lehet az, amikor az illető azzal fenyegeti meg a másik embert, hogy ha nem úgy reagál, ahogy ő elvárja, akkor őt hozza kellemetlen helyzetbe.

Sokszor olyan NT-k irányából tapasztaljuk ezt a viselkedést, akik a közvetlen környezetükben lévő autistával való együttélést problámásnak érzékelik, a felnőtt érintettektől pedig megerősítést várnak arra vonatkozóan, hogy ők erről a legkevésbé sem tehetnek. Ők azok, aki azt szeretnék hallani, hogy ők mindent jól csinálnak, soha semmit nem rontanak el, a rossz családi viszonyoknak, a párkapcsolat megromlásának, a gyerek kezelhetetlen viselkedésének pedig kizárólag az autizmus az oka. Kevés ilyen beállítottságú ember tudja helyén kezelni azt a tényt, hogy a panaszaira nem vállveregetés és lélekápolgatás a válasz.

Ugyancsak tény, hogy sokan nem azért szeretnének tenni valamit egy kevésbé privilegizált helyzetben lévő személyért vagy csoportért, mert ők tényleg annyira fontosak számára, hanem azért, mert ezzel a saját lelkükön akarnak könnyíteni: elmondhatják magukról, hogy ők tettek valamit egy náluk valamilyen szempontból hátrányosabb helyzetben lévő személyért, vagy személyekért. Hogy ez tényleg hatékony segítség volt-e, az már kevésbé számít, mint ahogy az is, hogy a továbbiakban mi történik vele/velük. Mindez nem más, mint illúzió: ilyen módon bebeszélhetik maguknak, hogy ők nyitott és segítőkész, jó emberek, akiknek fontos mások segítése.

Holott akinek tényleg fontos, az képes belátni azt is, hogy egy  üzenetnek több olvasata is lehet.

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) “Jó szándék” bejegyzéshez

  1. mleila szerint:

    A baj az, hogy a fent leírt viselkedésmintákból nagyon sok nem csak a kevésbé privilegizált helyzetben levő személyeket érinti. Sajnos egyre gyakrabban tapasztalom, hogy az emberek egy része egészen egyszerűen nem képes elviselni, ha nem adnak neki igazat, netán valaki merészel nekik ellentmondani; ha pedig meg akarnád magyarázni, miért gondolod úgy, hogy nincs igaza, rövidre zárja a beszélgetést azzal, hogy “jól van, én ehhez nem értek, inkább nem szólok bele” – de valójában nem is kíváncsi rá és nem is hagyja, hogy elmagyarázd, pedig esetleg szélesíthetné a látókörét.
    Alapvetően nagyon sokan csak “bólogatós kutyákra” vágynak a környezetében, és ha valaki nem bólogat, vagy nem veregeti folyamatosan a vállukat, az rossz ember. És ugye ahogy fent is leírták, ők azok, akik soha semmiért nem hibásak, mindig csak a körülmények…
    Sajnos én tényleg azt látom, hogy ezt nem csak a kevésbé privilegizált helyzetben levő személyek/csoportok élik át, hanem általában az mindenki.

    • _AC_ szerint:

      Egyetértek. A szűklátókörűség az egyik legsúlyosabb korlátoltság. Akiről kiderül, hogy csak bólogatásra vágyik, és ha nem kapja meg, rögtön elmond agresszívnak, rossz embernek stb, azzal rövidre szoktam zárni a kommunikációt.
      A kevésbé privilegizált helyzetben lévőkkel szemben az egy plusz (vagy az egyetlen) indok szokott lenni a több privilégiummal rendelkezők részéről, hogy ők jobban tudják, hogy a kevesebb privilégiummal rendelkezőknek mi a jó. Erre hivatkozva szokta sok NT jobban tudni, hogy mi a jó az autistáknak. Holott azt, hogy egy kisebbségi csoport tagjai mit érezhetnek bántónak, fölényeskedőnek stb, azt kívülállóknak semmilyen keretek között nincs kompetenciájuk felülbírálni.

  2. Visszajelzés: Bagatellizálás | Asperger +

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s