Kérdések és tévhitek

Az itt közzétett szelektív mutizmussal kapcsolatos cikkek és a film hatására több olyan kérdés, reakció is érkezett, amelyekre ismeretterjesztés és a tévhitek eloszlatása érdekében itt (is) válaszolok. Az idézetek nem szó szerintiek.

“Hogy tud egy mutista otthon zavartalanul kommunikálni, ha a mutizmus a kommunikációt érinti?”

A szelektív mutizmust nagyon sokszor helytelenül, kommunikációs zavarként tüntetik fel, holott ez egy szorongásos zavar. Egy szelektív mutista gyerek beszédkészsége teljesen ép, intelligenciája átlagos vagy átlag feletti, beszéde zavartalan olyan környezetben, ahol nem szorong (pl. otthon). Bár egy külső szemlélő számára a kommunikáció tűnhet problémásnak, valójában a mutizmust szociális szorongás váltja ki. Amint azt számos kutatás is bizonyítja, a szelektív mutista gyerekek és felnőttek több mint 90%-a szociális fóbiával vagy nagyfokú szociális szorongással küzd.

“Nem lehet valaki egyszerre aspergeres és mutista, a kettőnek semmi köze egymáshoz.”

Valóban nem kell a kettőnek feltétlenül együtt járnia. Bizonyos tünetcsoportok hasonlósága miatt több szelektív mutista gyereket diagnosztizálnak tévesen aspergeresként. Azonban az autizmus/Asperger-szindróma rengeteg érintettnek okoz évekig tartó szociális szorongást, amely sokuknál kiválthatja a szelektív mutizmust hosszabb vagy rövidebb időre, esetleg csak bizonyos alkalmakkor. Erről Rudy Simone ír bővebben Aspergirls c. könyvének egyik fejezetében, amit én itt összegeztem.

“Egy mutista gyerek semmilyen gyógyszer hatására nem fog elkezdeni beszélni. Akkor miért kell gyógyszerezni?”

Nem kell, de ez segíthet. A gyógyszer nem a mutizmus, hanem az azt kiváltó ok, vagyis a szorongás oldása szempontjából lehet hasznos. Ha csökken a kiváltó ok, akkor értelemszerűen a probléma is mérséklődhet.
Szorongásoldó csak orvos, illetve pszichológus/pszichiáter előírására adható.

“A gyerek nem véletlenül dönt úgy, hogy nem beszél.”

Ez nem döntés kérdése. Ha egy oroszlán jön szembe az utcán, egy NT felnőtt sem fog gondolkodni azon, hogy szaporábban vegye-e a levegőt vagy sem.

“Egy olyan gyereket, aki nem beszél, számonkérni sem lehet az iskolában.”

A számonkérésre a dokumentumfilmben is láthatunk megfelelő példákat.
Az, hogy a gyerek nem beszél, nem jelenti azt, hogy nem is kommunikál – írásban, rámutatással, fejrázással, gesztusokkal nagyon jól ki tudja fejezni magát, számonkérhető, ha erre a megfelelő formában lehetőséget adnak neki. El is várja, és meg is érdemli, hogy ugyanannyi figyelmet kapjon, mint az osztálytársai.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s