Mennyire jó NT-t játszani?

Egy részlet a már ismert TheAnMish egy újabb (de nem annyira új) videójából, amelyben arról mesél, hogy mi az, amit mások látnak rajta, és mi az, ami a külső szemlélő számára rejtett marad.

Nagyon sok AS-sel élő abban látja a társadalomba való beilleszkedés legelőnyösebb módját, hogy megpróbál “normálisnak” látszani – feltérképezi a különböző normákat, igyekszik ezeket betartani, nem kilógni a sorból, egyszóval utánozza az NT-ket, az AS-ből adódó furcsaságait pedig megpróbálja elrejteni.
Azonban ez azért nem megfelelő módja az önmegvalósításnak, mert a társadalmi normák NT-kre vannak szabva. Ezek egy részével az aspik is könnyedén azonosulnak, sőt, azonosulniuk is kell, ha létezni akarnak a társadalomban. Erről bővebben Semota ír itt.

A rendszeres vagy rendszertelen időközönkénti kiakadás, magunkba fordulás bizonyára sok aspi számára ismerős, ugyanis belefáradnak abba, hogy folyamatosan megfeleljenek a társadalom NT-kre szabott normáinak. Azoknak, amelyek mindenkinek előírják, hogy milyennek kell lennie, a jelleméből fakadó kudarcokért magát hibáztassa, és eszébe se jusson elgondolkodni azon, hogy valójában mi lenne jó neki. Egy súlyosabbnak megélt kudarc, konfliktus, egy nagyobb változás, vagy a dolgok felhalmozódása pedig időnként kiválthatja a TheAnMish által leírt lelkiállapotot, amelyben minden sérelem és fájdalom egyszerre tör a felszínre. És ezt természetesen el kell rejteni a világ elől, hiszen ha mások így látnak, egyértelmű, hogy defektes lúzerek vagyunk.

Kérdés, hogy mindez megéri-e. Megéri-e a lakásunk vagy a szobánk négy falán kívül minden szituációban az ideális NT-t játszani csak azért, hogy mások előtt “normálisnak” tűnjünk, miközben belül folyamatosan szorongunk, és amikor már minden energiánkat felemésztette az állandó megfelelni akarás és az ebből adódó szorongás, akkor napokra vagy akár hetekre magunkba zuhanjunk, majd újból kiálljunk az élet színpadára, és minden elölről kezdődjön?

Ehelyett érdemes elgondolkodni egy olyan életforma tudatos kialakításán, amely a saját értékrendünkre épül olyan mértékben, hogy egyúttal a társadalomba való beilleszkedést is lehetővé teszi. Érdemes mérlegelni, hogy milyen előnyünk, illetve hátrányunk származik egy adott norma követéséből:

“1. Ha követed a normát, jobban fogod tudni érvényesíteni az érdekeidet.
2. Ha követed a normát, megúszol egy “büntetési tételt”.
3. Ha követed a normát, megúszol egy “büntetési tételt”, viszont kevésbé tudod érvényesíteni az érdekeidet. (Az ún. “nőies viselkedés” legtöbb szabálya ide tartozik — a szerző)
4. Ha követed a normát, azzal ugyan “büntetési tételt” úszol meg, de a szorongásod olyan mértékben nő meg ettől, ami sokkal inkább rontja a komfortérzetedet, mint a normakövetésért kiróható büntetési tétel.”

A normaszegésért járó büntetési tételek a következők lehetnek: ignorálás, hülyének nézés, folyamatos nyaggatás, agresszió, kiközösítés, nevetségessé tétel, lenézés, hiszti, zsarolás. Ezek mértéke helyzet- és személyfüggő is, viszont tény, hogy minél szélesebb körben elfogadott a norma, amitől eltérünk, illetve minél jelentősebb az eltérés, annál nagyobb büntetésre lehet számítani.
A kötelezően betartandó normákon kívül természetesen vannak a mindennapi élethez kötődő személyfüggő szituációk, amelyekben meg kell felelnünk. Viszont ha folyamatosan olyanok akarunk lenni, amilyenek nem vagyunk, az felemészti az energiánkat, amelyet értelmesebb dolgokra is fordíthatnánk.

A középiskolai és egyetemi évek alatt az aspik jellemzően a hozzájuk hasonló privacy freakekkel találják meg leginkább a hangot (vagy velük sem), viszont sokan arra vágynak, hogy az osztály/évfolyam “menőbb”, intenzív társasági életet élő, népszerű, a zárkózottabb és furcsább egyedek irányába mélységes lenézést tanúsító figurák elismerését kivívják, hozzájuk hasonlítsanak. Ezáltal a kortárscsoport elfogadására vágynak. Mi a teendő? Ki lehet próbálni az intenzív társasági életet, a bulizást, a pörgést. Könnyen lehet, hogy egy ideig be is jön. De ha nem (vagy amikor már annyira nem), akkor lehet mérlegelni: összevetni a bulizás, pörgés egyénileg definiált öröme és az ebből adódó szorongás, konfortzónából való kilépés számtani közepét az általunk jólesőbbnek vélt időtöltés (ez lehet SI-nek szentelt idő, hasonló gondolkodásúakkal töltött idő stb) és az NT-k eziránt tanúsított magatartásának (büntetés), na meg az erre való egyéni érzékenységünknek a számtani közepével. Ezt figyelembevéve tudatosan kiválaszthatjuk a számunkra kevesebb kellemetlenséggel járó  életformát.

Én például gyakran hallom (többnyire ugyanattól a néhány embertől) a következőket: “nem jó, ha egész nap nem mész sehová”, “többet kellene ide-oda menned hétvégén” stb. Holott ha van egy olyan nap hétvégén, amikor sehová nem kötelező menni, az számomra pont jó alkalom a feltöltődésre. Nem megyek el valahová csak azért, hogy utána ezt elmondhassam XY-nak, ő pedig ezúttal ne nyaggasson (büntetés 1), hanem megdicsérjen, hogy végre nem ültem otthon egész szombaton. Az meg, hogy a hétvégéket kocsmákban, házibulikban és biliárdtermekben töltő nagymenők vagy a minden este más programot szervező szociális egyének ezt lenézik és néha szóvá is teszik (büntetés 2), nem különösebben érdekel, mivel nem az ő társaságukat keresem.

Egyszóval, lehet nekünk fontos az AS-ből adódó furcsaságaink minél erőteljesebb leplezése a társadalom minden előírásának és ezáltal a másoknak való megfelelés érdekében, de nem biztos, hogy mi magunk is így fogjuk jól érezni magunkat.

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s